Aktualitások

A legenda szerint Münchausen báró saját hajánál fogva húzta ki magát a bajból. Konkrétan: lóháton eltévedve beleragadt a mocsárba és senki nem hallotta a kiáltozását. Mikor már majdnem elsüllyedt, megragadta önnön grabancát és addig húzta felfelé, amíg lovastul együtt ki nem emelkedett a posványból. (A képen egy másik sztorija, a csikóhalon történő lovaglása látható.)

Elgondolkodtató, hogy ez a kedves groteszk mese vajon mennyiben tükrözi annak a lehetőségeit, ahogyan magunkon segíteni tudunk.

Példaként kínálja magát, amikor megéljük és felnagyítjuk félelmeinket, (vagy aggódásainkat, nehezteléseinket, szomorúságunkat, dühünket a jelen kihívásaival, a múlt árnyaival, a jövő bizonytalanságaival...), emiatt rosszul érezzük magunkat, bezárkózunk a világunkba… és elmerülünk mindebben, - mint Münchausen a mocsárban.

Segíthet ilyenkor rajtunk, ha emlékeztetjük magunkat, hogy a félelmek fantáziáiba való belefeledkezést mi magunk műveljük, (nem pedig más teszi velünk!), és a keletkező zavart magunk teremtjük. Emlékeztethetjük magunkat, hogy ki tudunk jönni ebből, hiszen máskor is képesek voltunk erre. Ha tudatában vagyunk annak, amit csinálunk, jobb esélyünk van választani, hogy valami mást, vagy máshogyan tegyünk. És talán már el is kezdjük… Talán alkalomról alkalomra egyre ügyesebbek vagyunk mindebben…

Mindez sok esetben működhet, főleg ha rendszeresen gyakoroljuk és jártassá válunk az önfejlesztésben. Tapasztalatokat szerzünk, érettebbé válunk. Reflektálunk és cselekszünk.

Sok minden megoldható önerőből, ugyanakkor nem mindig elég Münchausen trükkje.

Ahhoz, hogy boldoguljunk, elkerülhetetlenül szükségünk van másokra is.

Szükségünk van visszajelzésekre, kérdésekre, figyelemre, orientációra, néha tanácsra és a megszokott gondolatainkból való kibillentésre is.

Mindezt megtalálhatjuk kapcsolódásaink által: családunk, barátaink, kollégáink révén, néha akár a zöldségesnél is.

Amikor ezeken túl egy elfogulatlan figyelem és tiszta tükör igénye erősödik fel, akkor érdemes lehet segítséget kérni.